KÖLTÖZIK A FECSKE CSALÁD

Elmúlt már a nyár, nemsokára beköszönt az ősz. Fecskemama szorgalmasan dolgozik, a bátortalan kis fiókáit tanítja repülni, hiszen nemsokára jön a hideg és fel kell készüljenek a hosszú útra.

Fecskepapa össze csivitteli kis fiókáit és elkezdi oktatni őket: - jól figyeljetek gyermekeim, nehéz , hosszú út áll előttünk,  ez itt a mi házunk, és ha az úton valami baj érne minket, , ti ide jöjjetek vissza.

A mi barátaink, az emberek,  ügyelnek majd fészkünkre, nem hagyják, hogy rossz gyerekek lerombolják, leparittyázzák.

Mi bátor kis madarak vagyunk, de télen elbújnak a kártékony rovarok, legyek, szúnyogok, nincs mit ennünk, a hidegtől nem véd meg puha tollunk, ezért kell vándoroljunk. Utazásunk során sokszor meg fogunk pihenni, de ne feledjétek, nagyon óvatosnak kell lennünk, sok-sok veszély fenyeget minket.

 A vadludak mesélték, hogy vadászok lőtték le sok társukat, mivel alacsonyan repültek.

Vigyázzatok az éjszakai repüléskor, mert a Tengerpartokon a világítótornyok fényükkel oda csalogatnak minket, a fénytől  nem látjuk a tornyok magasságát, és neki csapódhatunk.

Az ember a barátunk, de mégsem ügyel ránk eléggé. Vegyszerekkel megmérgezik a talajt, a magvakat, növényeket, és ha mi megesszük, elpusztulunk.

- Miért nem maradunk itthon, miért kell a veszélyes útra menjünk papa? - kérdezte az egyik fióka.

- Nem figyeltél kisfiam ! Mi költöző madarak vagyunk, és nem bírjuk  a hideget, most kell elindulnunk, hogy a nagy hegyekben ne kapjon el a vihar.

-Szomszédunk, játszótársunk miért nem jön velünk most?

- Beteg és gyenge egyik kisfiókájuk, ezért csak késöbb indulnak. Megvárják, hogy elvonuljon a vihar az Alpokban, és ha megint szép idő lesz, elindulnak. Lehet mi is meg kell majd álljunk a nagy hegyekben, ha véletlenül elkapna egy vihar.

A sivatag fölött nagyon gyorsan kell repüljünk, hogy a nagy melegtől ne fogyjon  ki  zsírtartalmunk, vizünk a szárnyainkból.

- Sokáig fogunk ott maradni Délen? - kérdezte egy másik fióka.

- Az időjárástól függ mikor térünk vissza , de visszatérünk, mert szükség van ránk, a munkánkra, a régi fészkünk is mindig vár, ez az otthonunk. A mi dolgunk, feladatunk, hogy védjük a fákat, növényeket a kártékony rovaroktól.

A kisfecskék meghallgatták a jó tanácsokat, és megígérték  szüleiknek, hogy nagyon fognak vigyázni magukra és egymásra. Bármi történjen  ők visszajönnek régi fészkükbe.

Ennyi volt, mese volt, ha nem hiszed, tavasszal figyeld  meg,  mikor térnek vissza az eresz alá a kisfecskék.

                                  Mesét írta.

                                                Goró Erzsébet óvónéni  2007.szept.10.

                                                        Székelykeresztúr

                 Saját szerzemények:

Találós kérdések mesterségekről

Cipőt, csizmát talpalok

Kipp - kopp kopogok

Találd ki, hogy ki vagyok?

            ( cipész)

Kócos hajat  rendbe hozom

Az  ollómmal  belenyírok,

S mindjárt fel is csavarintom                                                    

    ( fodrász)

Hálóval és horoggal                                                         

Kifogom a halakat.

            ( halász)

Én viszem a híreket,

Újságot és levelet.

               ( postás)

Felültél a kocsira

 Fogózz meg a korlátba.

 Elindul a kis kocsi,

 Sapkás bácsi vezeti.

                   ( sofor)

  Keverem- kavarom a betont,   

  A téglákat sorra összerakom.

  Épül a ház magasra,

  Tömbház lesz, sok lakónak

                       (kőműves)

Hegyek között kavarog az útja,

Zakatol a kereke, sípol a kéménye

S mind azt mondja- mondogatja:

Sika- taka, sika- taka.

                      ( vonat)

Sok szép szint kavarok,

 Ecsetemmel pingálok,

 S megfestem a világot.

                        ( festő )

Találós kérdések növényekről

Szép piros a kalapom,

Az erdőben kuporgok,

 S azt mondják, mérges vagyok.

                      ( mérges gomba)

  Tövis a mi házunk,

  fehér a kalapunk,

  S az erdőben lakunk.

  Szeretnek az emberek,

  Paprikásan  megesznek

      (.tövisaljú gomba)

Szép lila ruhámban,

Az erdők árnyékába,

Illatommal csalogatom

 A kirándulókat.

                  ( ibolya )

 Hó alól kidugom a fejem,

 Csingi - lingi harangszóval

 Hirdetem, hogy itt a kikelet.

              (hóvirág)

 Mondókák

 

Egyedem- begyedem melegem van,

Bőg a teve a sivatagban.

Dibb- dább déli báb,

Eccki- beccki, eredj ki !

........................................

 Hosszú lábú gólya bácsi,

  Mit akar kend vacsorázni?

  Békahúst brekeke,

  tessék enni belőle.

 ............................................

Elbújt a napocska,                                                           

Fújdogál  az őszi szél,

Megrázza a fákat,

S lehull a sok levél.

 

PÉTERKE ÉS ZOLIKA  FELFEDEZŐ UTJA

Most két kisfiúról fogok mesét mondani, akik elindultak felfedezni az erdő szépségeit.

A nagycsoportos Péterkéről és az első osztályos barátjáról, Zolikáról szól a mese.

Egy szép tavaszi nap, amikor az erdő már zengett a madarak énekétől, Péterke elindult az erdőbe, barátjával, Zolikával.

A nagy magas fákon a napocska sugarai már előcsalogatták a szép zöld leveleket. Ahogy mentek, arra lettek figyelmesek, hogy sok apró kis állatka rohangál, csúszik, repked körülöttük.

Péterke meg is lát egy kövér, araszoló hernyót, meg is fogná, hogy a dobozába tegye, amikor az megszólal:

- Kérlek ne bánts engem, tudom hogy nem vagyok a legszebb élőlény,de én kicsi vagyok még, meg kell nőjek, hogy szép, színes, repkedő lepke legyen belőlem!

- Ne viccelj már, hogy lehetnél te lepke?- kérdezte Péterke.

- Begubózok, burkot készítek magamnak és amikor az felreped, felnőtt lepke leszek!- mondta a hernyó.

- Hadd, menjen tovább, én tudom, hogy a lepkék is a virágokból gyűjtik a nektárt, mint a méhecskék , nagyapa mondta. 

- Jól van, nem bánom, én ezt nem tudtam! Akkor fogok egy gilisztát, nézd milyen hosszúak!- mondta Péter.

      Azzal fel is emelt egyet, amikor az megszólalt:

- Én földigiliszta vagyok, nagyon hasznos állatka, én vagyok a föld szántóeszköze. Összekeverem jó puhára a földet, így jobban fejlődnek a növények.

- Ne haragudj rám , én nem akartalak bántani, te is velünk jöhetnél- mondta Péter.

Most már hárman mentek tovább, Péter meg-meg simogatta a csupasz, nedves földigilisztát. Az erdőbe érve, elbúcsúzott  tőle,  letette a földre.

Nézték a magas fákat, a fészekrakó madárkákat ahogy csőrükben kis faágakkal ide-oda szálltak szorgalmasan dolgozva.

- Tudod miért van levél a fán?- kérdezte  hirtelen Zolika.

- Hogyne tudnám, mindenki tudja, hogy a fa lombja árnyékot tart, ha nagy a meleg- válaszolta Péterke.

- Dehogy is! Nem csak azért! A levelek azért kellenek, hogy ne legyen por. A városban porosak az utcák de itt az erdőben mindig tiszta a levegő- mondta Zolika.

- Igaz, ez nekünk jó - ismerte be Péter.

Hát azt tudod-e, hogy miért  kell a fáknak a levél?

- Azért,  mert  levél nélkül a fák nem tudnak nőni és elpusztulnak. A levelek táplálják a gyümölcsöket, ha letörjük az ágakat, akkor elpusztítjuk a termést is- válaszolta Zolika.

- Igen, azt már én is tudom, hogy a növények adják a friss levegőt, amit az állatok és mi is belélegzünk, a fák pedig a rossz levegővel élnek- mondta Péterke.

-  Figyelj Zoltán, akkor most megtanultam, hogy a levelek táplálékot készítenek maguknak vízből és rossz levegőből!

- Ez így van, de ez nem elég nekik,  mert képzeld el , ha mi ebédet akarunk főzni, nekünk sem elég a liszt és a hús, tűz is kell hozzá.

A levelek a „ főzéshez" a napsugarakat használják - mondta Zolika.

Péterke nagyon elgondolkozott a hallottakon.

Így mentek tovább, mind bennebb és bennebb az erdőben, amikor Péterke felfedezte, hogy  a különböző nagyságú, vastagságú fák  levelei sem egyformák.

Sok mindent megértett ezen a napon, azt is , hogy vannak hasznos  rovarok .

Hirtelen rájött miért is mondta  mindig édesapja : „Kisfiam, ne bántsd a fát!"

Megtanulta, hogy nem szabad letörni a fák zöld ágait, mert azok  elszáradnak, a levelei elhervadnak és kár érte . A levegőt az az egy kis ágacska is frissítette, tisztította volna.

Itt a vége, fuss el véle, gondolkozzál te is vele. Milyen szerencse, hogy velünk együtt zöld levelű fák, növények is élnek a földön.

              Mese írója :

                               Goró Erzsébet  óvónő

                                       Székelykeresztúr 2006. szept.15.

Oldal: Mondókák, versek, találos kérdések
BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő - © 2008 - 2024 - ovodaivilag.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat